Intermediality in Contemporary Central and East European Cinema
Közös workshop a romániai társprojekttel
Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem
2016. május 30-31.
A kolozsvári Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Filmművészet, Fotóművészet, Média Tanszéke adott otthont annak a két napos angol nyelvű workshopnak, amely a Pethő Ágnes által vezetett kutatócsoport Re-Mediated Images as Figurations of Intermediality and Post-Mediality in Central and East European Cinema kutatási programjának és az Eötvös Loránd Tudományegyetemen alakult kutatócsoportunk Space-ing Otherness. Cultural Images of Space, Contact Zones in Contemporary Hungarian and Romanian Cinema and Literature kutatási programjának közös irányvonalai mentén szerveződött.
A workshop meghívott előadói Christina Stojanova és Ewa Mazierska voltak, a kelet- és közép-európai filmművészet kiemelkedő kutatói. Christina Stojanova a kanadai University of Regina docenseként évtizedek óta a kommunista, majd posztkommunista államok filmművészetét kutatja, és egyben sajátos módszertant is kialakított, minthogy határozott véleménye szerint a nyugat-európai elméletírók fogalmai elégtelennek bizonyultak a kelet-európai filmek elemzéséhez. Előadása a kortárs román filmművészetben reprezentált önismereti válságra fókuszált, jungiánus és posztjungiánus kritikai alapokról kiindulva, genderszempontból közelítve meg a korpuszt. A férfiak önismereti válságát a gyermeklétben ragadt puer aeternus állapotával azonosította, míg velük szemben, állítása szerint, a XXI. század társadalmi változásainak megfelelően már nem csupán a kommunista filmekből ismerős „szuper-anyák,” hanem önálló és erős „szuper-nők” állnak a kortárs román filmben, szükségszerűen elnyomva, impotens és inkompetens gyermeklétbe szorítva a férfiakat.
Ewa Mazierska a prestoni University of Central Lancashire professzora előadásában Walerian Borowczyk lengyel filmrendező erotikus filmművészetére vonatkozó kutatásait ismertette. Borowczyk alkotásai által egyszerre konfrontálódott a lengyel kommunista állami ideológiával és az erős katolicizmussal. Stigmatizált rendezővé vált, noha a szexuális aktus direkt módon sohasem jelent meg filmjeiben (egy-egy bútordarab, függöny vagy fal takarásában teljesültek be az erotikus jelenetek), ami összefüggésbe hozható a katolikus és nemzeti szocialista ideológia testiség, illetve szexualitás szabad élvezetének tiltásával.
A nyitóelőadások után, az első délutáni szekcióban Sándor Katalin, Dánél Mónika és Pieldner Judit előadásai következtek, majd Varga Balázs, Virginás Andrea és Kránicz Bence tartott prezentációt.
Sándor Katalin kortárs magyar és román filmekben (Kenyeres Bálint: Before Dawn, 2005, Hajdu Szabolcs: Bibliotheque Pascal, 2010, Marian Crișan: Morgen, 2010 és Răzvan Rădulescu, Melissa de Raaf: Felicia, înainte de toate/Felicia, szemünk fénye, 2009) gyakorlatokban és szituációkban teremtődő határtapasztalatokat elemezte a legújabb elméletek és kutatások eredményeiből kiindulva, melyek alapján a határ többé már nem csupán mint terület vagy diszkurzív-politikai tér értelmezhető, hanem sokkal inkább mint folyamat, amely a határátlépésekben éleződik ki. Az elemzett filmekben a nyelvi, kulturális és intézményi kontakt zónák és határátlépések kérdőjelezik meg a tér és a határok egyoldalú, kizáró jellegű értelmezését, az interkulturalitás új dimenzióját teremtve meg.
Dánél Mónika az atmoszféra-teremtés kérdéseit vizsgáló kutatásában Ferenczi Gábor A barátkozás lehetőségei (2006) című Bodor Ádám novelláiból készített adaptációját jelölte ki referenciapontnak. Az atmoszféra a természet, a kultúra és a medialitás kölcsönös összefüggéseiben határozható meg, és az interkulturális kontakt zónák megértésének egyik elemévé válhat. Az atmoszféra nehezen megfogható, leírható jelensége (testi) érzékelésében és megértésében is kulturálisan kódolt, ezáltal a novellák atmoszféráját is adaptáló alkotás irodalom és film közötti önreflexív folyamattá, „hellyé” válik. A természeti- és épített táj, illetve az emberi viszonyok egyszerre haptikus és optikus megjelenítése révén a film a megfigyelésen alapuló intimitás kelet-európai történeti példájává válik.
Pieldner Judit Radu Jude Aferim! (2015) című filmjének szoros elemzését osztotta meg, amely film azzal hívta fel magára a nemzetközi figyelmet, hogy nem a megszokott kommunista, posztkommunista problémákat helyezte a fókuszba, hanem a román történelem kora XIX. századi időszakát. Pieldner Judit a film intermediális és műfaji sokrétűségének a bemutatásával mutatott rá Radu Jude újszerűségére, ahogyan a cigány kisebbség rabszolgasorban tartását megjeleníti, és ezzel mintegy önironikus tükröt tart a kortárs román társadalomnak.
Varga Balázs Hajdu Szabolcs munkásságában a teatralitás és performativitás intermediális vonatkozásait vizsgálta. Hajdu filmjeinek (fő)szereplői rendszerint foglalkozásuk, hobbijuk, személyiségük révén az alkotói folyamatokban, azok előadásában és színre vitelében válnak a film struktúrájának megfelelő karakterekké, akik köré felépítheti vizuálisan sokszorosan összetett, a teatralitás és performativitás lehetőségeit önreflexív módon egymásba játszó struktúráit.
Virginás Andrea a román kommunista science fiction és a magyar posztkommunista musical műfaját állította előadásának középpontjába, mint olyan két műfajt, amelyeknek technikai feltételei valójában nem álltak a filmkészítők rendelkezésére. Virginás Andrea amellett érvelt, hogy épp a technikai adottságok, professzionális előadók és speciális díszletek hiánya tette lehetővé, hogy mindezt előnyére fordítsa a román és magyar filmipar.
Az első nap záróelőadásában Kránicz Bence a kortárs kelet-európai szuperhős mítoszokat vizsgálta. Az amerikai képregényekből inspirálódó kelet-európai szuperhősfilmek az intermedialitás fogalmát a képregény-film adaptáción túlmenően a protagonista, jellemzően nem-hollywoodi reprezentáció által is bevonják. A prezentáció a posztkommunista államok nemzeti hősként feltűntetett szuperhőseinek kritikai szerepére is kitért, főként az orosz Alekszandr Vojtyinszkij és Dmitrij Kiszeljov rendezte Fekete villám/Csornaja Molnyija című 2009-ben megjelent filmre koncentrálva, amelyben a fiatal orosz (szuper)hős a nyugati értékrendet képviselő főgonosszal kerül szembe.
A második napon az előadások sorát Pethő Ágnes plenáris előadása nyitotta (Post-Media Figurations of Intermediality and the Affects of the Picturesque), aki új érvekkel támasztotta alá a filmes tableau vivant mint a poszt-média korára jellemző intermediális kép konceptualizációját. Olyan esetekre összpontosított, amelyekben a majdnem autonóm képekbeli mediális egymásbajátszás egy sor affektusként, érzéki benyomásként és asszociációként bomlik ki, amelyek a közöttiség feszültségteli terében válnak érzékelhetővé (valóság és megalkotottság, kilapítottság és plaszticitás, absztrakció és testiség). Abderrahmane Sissako: Timbuktu (2014), Andrej Zvjagincev: Leviatán (2014), Alekszandr Kott: Teszt/Iszpitanije (2014), Martti Helde: Keresztszélben/Risttuules (2014) filmrészletek elemzése révén a tableau alkotásnak két irányát határozta meg: a fotografikus-festői esztétizmust/photo-pictorial aestheticism (a fotografikus-filmszerű tableau mechanizmusára épülve) és a kép fotó-szobrászati megtestesítését/photo-sculptural corporealization of the image (szobrászatot, fotográfiát és digitális mozit összekapcsolva).
Fátima Chinita Alekszandr Szokurov Orosz bárka/Russzkij kovcseg című, 2002-ben bemutatott filmjéből hozott példákat az intermedialitás típusaira. Az alkotás a szentpétervári Ermitázs múzeum falai közt, megelevenedett festmények és szobrok között játszódik, vegyítve a különböző történelmi korszakok szereplőit, elmosva a határokat színészek, történelmi személyek, illetve a filmben megjelenő nézők, vagyis jelenleg is élő személyek között, akik „saját magukat” alakítják. Mindezek révén a történet többszörösen keretbe foglalva jelenik meg a narráció különböző szintjein.
Király Hajnal a Liza, a rókatündér (Ujj mészáros Károly, 2015) erőteljes zenei atmoszférateremtését mutatta be, amelyben a távol-keleti és az északi zenei stílus a főszereplők karakterének fő jellemzőjeként jelenik meg, és egyben egy paradox nosztalgia forrásaként: az akarata ellenére femme fatale hőssé vált Liza elvágyódását jelképezi egy olyan világba, ahol nincsenek határok, hiszen a zene maga is határtalan. A filmben felcsendülő zenés jelenetek kiszakítják a szereplőket jelenükből, és egy nem létező helyre, egy képzeletbeli máshová repítik. E zenei buborékok, “hangzó borítékok” a melankolikus izoláció alakzatai, szemben a 90-es évekbeli Csinibaba (1997) közösségteremtő nosztalgiájával, de összhangban az utóbbi évtized magyar filmes termésének egzisztenciális problémafelvetéseivel.
Blos-Jáni Melinda a legújabb, a román újhullám utáni kezdő és alternatív román alkotók rövidfilmjeit helyezte a fókuszba. Titus Muntean: Vizsga/Examen (2003), Gabriel Achim: Adalbert álma/Visul lui Adalbert (2011), Dan Chişu WebSiteStory (2010), Radu Jude: Film a barátoknak/Film pentru prieteni (2011), Adrian Tofei: Be My Cat: A Film for Anne (2015) és Cristian Porumboiu: A második játék/Al doilea joc (2014) című alkotások meglátása szerint nem-filmként tüntetve fel magukat, az amatőr film álcája mögé bújva szereplőik/alkotóik újradefiniálási kísérleteiként érthetők.
Doru Pop és Gyenge Zsolt Corneliu Porumboiu munkásságának eltérő szempontú megközelítését nyújtották. Gyenge Zsolt az alkotó „vizuális filozófiáját” vette górcső alá Maria Ionita gondolata alapján, aki a román új hullám meghatározó rendezőjének filozófiáját René Magritte-éhoz hasonlítja. Kulcsszavai a jel, a kép és a szimbólum voltak, vagyis nem a kortárs román filmnél megszokott kritikai – realista és neorealista diszkurzus – szempontjait alkalmazta, hanem egy átfogóbb mediális teoretikus háttért vázolt fel. Doru Pop szintén a realizmus és neorealizmus elhagyásáról beszélt, azonban inkább Porumboiu és a válságban lévő román film szempontjából. Véleménye szerint legutóbbi három filmjében a rendező már új irányt és új utakat keres a „non-cinematic” film felé.
A kétnapos workshopot Szűcs Teréz előadása zárta, aki a videoművészet múlt- és traumafeldolgozó vetülete felől közelített az intermedialitás témájához. Flohr Zsuzsi (Közös úton Képíró Sándorral I.II., 2013) és Chilf Mária (Átmeneti tárgyak, 2014) a holokauszt utáni harmadik generációjához tartozó művészek saját és egyben a társadalom feldolgozatlan traumáját személyes tapasztalattá, gyakorlattá alakító videomunkáit elemezte. Érvelése szerint a mozgókép médiuma ráébreszti a művészet „fogyasztóját” a múltfeldolgozás repetitív jellegére, dokumentálja az alkotó érintettségét, valamint szembesíti nézőjét a tekintet irányítottságával is.
A workshop során az előadók számos ponton érintették egymás témáit, reflektálva és vitázva. Véleménykülönbség leginkább a kortárs román film megítélése körül bontakozott ki, melyhez az egymást követő, Porumboiuról tartott két előadás teremtett termékeny közeget: válságként, vagy szükségszerű megújulásként és ezáltal épp ellenkezőleg, alkotói útkeresésként, kreatív folyamatként értékeljük-e a mai román film alakulását.
A workshop záró körkérdése a kelet-európai, vagy kelet-közép-európai filmre mint terminusra és intermediális aspektusára irányult. Összefoglalásképen elhangzott, hogy bár e geopolitikai megnevezés nem problémamentes és számos kérdést vet fel, a történelmi meghatározottság és a posztszocialista kondíció egyneműsége révén mégis van létjogosultsága. Amint az elhangzott előadások is megerősítették, a térség mozijának egyik specifikumává pedig az átmenetiséget, a közöttiséget megvilágító intermediális alakzatok válhatnak.
Christina Stojanova és Pethő Ágnes
Ewa Mazierska
Fotók: Pethő Ágnes