Figurations of intermediality in film

2014 október 24-25-én a csoport néhány tagja (a csoportvezető látogatóként, Vincze teréz és Király Hajnal előadással) részt vett a romániai partner éves, FIGURATIONS OF INTERMEDIALITY IN FILM című, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen megrendezett nemzetközi konferenciáján. A konferencia célja az interemedialitás témájára szakosodott kutatók találkozásának megszervezése és elméleti vita kezdeményezése a filmes intermedialitás retorikájáról és poetikájáról általában, és szűkebb értelemben az olyan figurációkról, amelyek a film és más médiumok kapcsolatát megvilágítják. Hozzávetőleg 20 ország 50 kutatója vett részt olyan változatos témákkal, mint film és festészet illetve szobrászat dialógusa, video installációk, régi és új kísérleti filmek, a tableau vivant esztétikája, a kép, hang és test kapcsolatai, mindez a legváltozatosabb filmtörténeti példákra alapozva, a némafilmtől a kortárs moziig. A kelet-európai filmek  főként a nemzetközi projekt tagjainak előadásaiban kerültek elemzésre: Vincze Teréz a test és intermedialitás kapcsolatát szemléltette korai filmelméletekben (pl. Balázs Béláéban), míg Király Hajnal a partner csoport vezetőjével, Pethő Ágnessel és egyik tagjával alkotott panelt, amely a kortárs kelet-európai filmek intermediális test-képeivel foglalkozott. A program elérhető az alábbi linken:

http://film.sapientia.ro/uploads/konferenciak/2014.FigurationsConf.Program.final.pdf

 

A meghívott előadók az intermedialitás elméletének prominens képviselői voltak: Prof. Brigitte Peucker (Yale University, USA) és Eivind Rosaak, a Norvég Nemzeti Könyvtár kutatója. A konferencia kiváló lehetőséget kínált a partner csoporttal való találkozásra és konzultációra, illetve jövőbeli tervek megbeszélésére. Szokás szerint a legjobb előadások az Acta Sapientiae filmes folyóiratában és/vagy önálló kötetben fognak megjelenni.

 

Hozzászólások lezárva