Beszámoló a Contact Zones 2018 május 28-ai szemináriumáról
Meghívott vendég: Imre Anikó
A Contact Zones májusi szemináriumán a kutatócsoport a University of Southern California oktatójának, Imre Anikónak a TV Socialism című kötetéről beszélgethetett a szerző társaságában. Jelen voltak még Dánél Mónika, Győri Zsolt, Kalmár György, Király Hajnal, Margitházi Beja, Sághy Miklós, Szűcs Teréz, Varga Balázs, Vidosa Eszter és Vincze Teréz. Imre Anikó a Szegedi Tudományegyetemen szerzett magyarszakos diplomát, és Seattle-ben, majd Amszterdamban végezte doktori és posztdoktori tanulmányait. Kutatási területe a mozi- és médiatanulmányok, a 2016-ban megjelent TV Socialism című kötetét öt másik könyv előzte meg a témában. A szemináriumon a főként magyar, továbbá lengyel, cseh, keletnemet, szovjet, jugoszlav és szlovák televíziózás szokásait bemutató esettanulmányt, illetve a több magyarnyelvű interjút felvonultató kötet keletkezési körülményeiről mesélt a kutatócsoportnak és a magyar televíziózás kritikai kutatásáról beszélgetett.
A kötetről felvezető bemutatást Sághy Miklós tartott, akinek a kötetről írott recenziója itt olvasható. A beszélgetés első kérdése arra irányult, hogy honnan ered a szerző kelet-európai televíziózás iránti érdeklődése, egyúttal felmerült az a kérdés is, hogy milyen módszertan állt a rendelkezésére a tanulmányok megírásakor. Az anyaggyűjtés komoly feladatnak bizonyult a témában, hiszen a filmeket tároló archívumokhoz korántsem volt egyszerű hozzáférni. Kezdetben csak a sorozatokra koncentrált. A TV Socialism című könyvvel nem tévétörténetet akart írni: sokkal inkább arra volt kíváncsi, hogy a televízió, mint média hogyan nyújthat hozzáférést a szocializmus másfajta, nem kimondottan kanonikus megértéséhez. A szerzőt saját bevallása szerint a személyes és professzionális érdeklődés egyaránt motiválta a munka során – ez az ambíció véleménye szerint kifejezetten érezhető, amikor a kötetet olvassuk. Az elméleti kérdéseket tartotta érdekesnek, ezért sem a szocialista tv történetét vázolta föl, illetve ebben a kötetben ezért nem látta lényegesnek az archívált szövegek aprólékos feldolgozását sem. A szöveg elkészültét egy kb. 15 fős, történészekből álló csapat (többek között Hammer Ferenc, Sabina Mihelj, Lars Lundgren, Dana Mustata) segítette, akik ismerték az adott régiók televíziós történelmét. Ezt követően szóba került, hogy a szovjet televíziózásról nagyjából öt fontos kötetet született és a román valamint a bolgár tévéről is írtak már részletesen – a TV Socialism a vizsgált anyagok tükrében viszont kifejezetten hiánypótló könyvnek bizonyul.
A beszélgetés folytatásaként Vincze Teréz felvetette a gondolatot, mely szerint – a már érintőlegesen szóba került – magyar televíziózás történetének kutatása egy ijesztően ismeretlen, felfedezetlen terep, éppen ezért nem is merne belekezdeni a magyar tévé részletes történetének megírásába. A kutatócsoport valamennyi tagja egyetértett abban, hogy az ehhez szükséges anyagokhoz nehéz hozzájutni, az archívumhoz pedig szinte csak az ott dolgozók férnek hozzá. A következőkben a csoport az archívumhoz való hozzáférést illető aggályai kerültek megvitatásra. Kiemelt problémaként könyvelték el, hogy rengeteg fontos anyag nem is feltétlenül található itt meg.
Összehasonlításra került az archiválási lehetőségek itthoni és a romániai helyzete is. Varga Balázs felvetette, hogy a kutatói közösségi nyomás a hiányzó elem, mert anélkül nincs semmi, ami kikényszerítse, hogy az archívumok hozzáférhetőbbek legyenek. Szűcs Teri hozzátette, hogy a televíziózás az a terület, amellyel a legkevésbé foglalkoznak a kutatók. Kérdésként fogalmazódott meg, hogy feltétlenül az archívumpolitika problémái állnak-e a háttérben. Imre Anikó szerint több tényező is hozzájárul a jelenlegi helyzethez, elsősorban a tudományos anyag és bázis hiánya, továbbá a kulturális értékhelyzet, értékhierarchia, az értelmiségi elit, a magaskultúra, valamint az irodalom és a film szembenállása a tévénézéssel. Hozzátette, hogy a televíziózás mindeközben árnyaltabb képet tud adni a társadalomról minden másnál, hiszen egyet jelent a jólét, az élhető ország képével, ráadásul a pártvezetés és a nagyközönség kapcsolatáról is sokat elárul. A szocializmusban népszerű kulturális vetélkedők ötvözték az elit diskurzust a szórakoztatással – ebben a csoport a szocialista televíziózás paradoxonát látta.
A TV Socialism arra is kitér, hogy általában milyen jellegűek a vizsgált tévéműsorok. A szerző kiemelte, hogy elsősorban az ezekkel kapcsolatok feszültségek vizsgálatára fektette a hangsúlyt. A párt erőteljesen beleszólt abba, milyen a jó televízió, minek van értéke, és minek nincs, továbbá abba is, honnan jöttek ezek az értékek (tehát a szocializmusból valamint régebbről). Amikor egyértelmű volt, hogy ez a gépezet kevéssé működhet jól a populáris kultúra nélkül, megjelentek a szórakoztató formába öntött műsorok, a fiction és a rajzfilmek. A szerzőt az is érdekelte, hogy miért nem sikerült tehát a politikát ilyen módon átkonvertálni az állampolgárok mindennapjainak részévé. Az utóbbi 5-10 évben megfigyelhető kulturális változásoknak köszönhetően az is foglalkoztatni kezdte, hogy a nézők mit tekintettek igazán értékesnek: míg korábban azt vizsgálta, hogy mi érdekelte az embereket, később inkább már az, hogy mi maradt meg bennük a látottakról.
Sághy Miklós szerint érdemes lehet vizsgálni, hogy a humanista felvilágosító projekt hogyan működött a keleti blokkokban, hogyan akarta megkülönböztetni önmagát a nyugatiaktól. A kelet-európai televízió és a nyugat-európai közszolgálatiság és ideológiamentesség is élesen szemben álltak egymásal. Vincze Teréz kitért a nyelvhasználat vizsgálatának fontosságára, és ezen a ponton merült fel az is, hogy Imre Anikó kötete vajon lebontja-e az ideológia mechanizmusait? Szűcs Teréz megemlítette, hogy ez az ideológia és a szovjet televíziós örökség a mai napig hatással van a tévézésre: akkor kezd igazán kibontakozni, hogy mi történt a tévével, amikor az értelmiség átrendeződését vizsgáljuk. A szovjet gyerekirodalom mellett megjelent a szovjet gyerekműsorok egész világa. Azok az alkotók, akik máshol nem publikálhatnak, így ezen a téren alkottak értékes dolgokat. Szűcs Teréz párhuzamként a két világháború közti zsidó kabaré alakulását hozta fel, amelynek segítségével Abody Béla figurája releváns maradt: a médiakutatók mintha nem foglalkoznának vele, ezzel szemben az irodalomkritikában egy komplex figuraként értékelődik fel, aki át tud lépni a televízió világába, amolyan tv-personalityként. Az értelmiségi terep/mező ezáltal teljesen átrendeződik – György Péter hasonló problémák mentén értelmezi a popkultúra különböző kulturális regiszterekkel való együttműködését.
Miért nem érdekli még eléggé a televízió a kultúrakutatókat, ha láthatóan fontos hatást gyakorol a módszerekre, a diszciplínákra, a szociológiára és a kultúratudományra? A kérdés megfogalmazását követően szóba került Szilágyi Zsófia, aki irodalmárként a Szomszédok című tévésorozattal foglalkozik. Varga Balázs szerint, ha meg is jelenik bármi ebből a korszakból, az még mindig csak egy kis százaléka a szocialista televízió anyagainak. Ilyenek a Családi kör vagy például a Linda című sorozat. Vincze Teréz úgy hozzátette, hogy csak határozott, szervezett kutatói érdekcsoportok volnának képesek elérni, hogy a közgyűjteményhez valóban hozzá lehessen férni. Célravezető lehet még több interjút készíteni az akkori televízió dolgozóival.
A beszélgetés során szó esett még az alábbi problémákról:
- Az interjúk, hivatalos adatok felkutatása, médiakutató adatai, nézettségek stb. mind időigényes, és soha nem lesz teljességgel megbízható.
- A szocializmusban a nézők Imre Anikó szavaival élve „skizofrén állapotban” voltak: megtanulták mit kell szeretni, és valósággal a foglyai voltak ennek az értékszemléletnek.
- A szocializmus ideje alatt filmsztárokat, egészen a 80-as évekig, problémás volt a tv-ben szerepeltetni, mert sokáig derogáló feladatnak számított a tévés megjelenés. Ezzel szemben sok új szereplőt is bevonzott: Vágó István és Szegvári Katalin is azok közé tartoztak, akikre mély benyomást tett az innovatív munka, ami a tévében zajlott. Imre Anikó szerint sokkal több nő volt akkor a tévében – bár ettől függetlenül is szexista közeg volt.
- A tévét a hirdetők irányították, így a programsávok határozták meg, hogy mikor mit lehetett látni.
- A férfiak többet tévéztek, mert nekik szóló anyagok készültek. Magyarországon is csak később, a 60-as években jelentek meg a nőknek is szóló, például a főzéssel vagy a szegényebb rétegeknek való segítségnyújtással kapcsolatos műsorok. A 70-es évektől a gyesen lévő anyák fontos médiuma volt a televízió, és ekkor kezdődött a nyugati műsorok importálása, hiszen a nézők egyre inkább követelték ezeket, különös tekintettel a sorozatokra. A magaskultúrát, a fictiont stb. összehangolták az ideális műsoridőkkel és minden napra beosztották, hogy mikor mit kell sugározni.
- A nyugati és a szocialista televízió kísértetiesen hasonlít forma és funkció tekintetében, de ideológiai különbségek egyértelműek. Varga Balázs kérdése volt, hogyan lehet olyan módszert kialakítani ahol a kettőt együtt vizsgálhatjuk?
- Nyugati televízió hibrizidálódása a 80-as években a reklámok szerepére és a gazdasági nyomásra reagálva.
- A magyarországi szocialista régiókban egy ideig lehetett a buborék-helyzetet tartani, de amint ez szétpattant, egyből bejött minden: nemzeti kultúra, oktatás, nacionalizmus, felvilágosítás. Felmerült a kérdés hogy milyen szerepet játszik a nosztalgia a TV Socialism megírásakor? Éppen a nosztalgia mint komplex jelenség miatt az időbeli távolság révén valószínű a szocialista tv kutatói idővel gyarapodni fognak
- Az amerikai médiamonopóliumok és a propaganda helyzete, különös tekintettel a Fox News színvonalára és a különböző late night műsorokra.
A szeminárium végén kiderült az is, hogy Imre Anikó a jövőben a globális televíziózásról készítene antológiát. Érdekesnek tartja az HBO helyi sorozatait, például a Terápiát vagy az Aranyéletet, amelyek a véleménye szerint társadalomkritikát gyakorolnak, továbbá a helyi hagyományokból is merítenek. A szerző azt vizsgálná szívesen, hogy ezek pontosan hogyan működnek a sorozatokban, különös tekintettel az ennek keretet adó aktuálpolitikai helyzetre. Vajon közelebb hozzák-e az érintett európai régiókat ezek a sorozatok? Ezen kérdés megválaszolásakor elsősorban a vidéken élő tévénézők körében készített felmérések merültek fel javaslatként. A kutatócsoport arra a következtetésre jutott, hogy legfőként a magas és populáris kultúra közötti határátlépés tudná segíteni a televíziózás kutatásának fejlődését.
Vidosa Eszter