A kutatócsoport nehézségei – Megjelent a Metropolis: Kortárs román film lapszáma
Kelet kávézó, 2017. május 30.
Hogyan működik egy egyetemi kutatócsoport? Mivel indokolja meg egy kutató, hogy fontos, amivel foglalkozik? Hogyan érdemes közelíteni az új román filmhez, ha túllépnénk a leggyakrabban hangoztatott realista-dokumentarista paradigmán?
Egyebek mellett ezek a kérdések kerültek elő a Kelet kávézóban május 30-án, a Metropolis folyóirat kortárs román filmmel foglalkozó lapszámának bemutatóján. A lapszám két szerkesztője, Dánél Mónika és Strausz László egyben a kortárs román és magyar kultúra kontaktzónáit tanulmányozó kutatócsoportunk tagjai, így a lapbemutató egyben a csoport bemutatkozására és az eddigi eredményeinkről – elsősorban a két megjelent online folyóiratszámról – szóló rövid beszámolóra is alkalmat adott.
Az este moderátoraként Dánél Mónika arról kérdezte először beszélgetőpartnereit, a Metropolis szerkesztőit és a lapszám szerzőit, hogy miként építik bele személyes élettörténetüket, érdeklődésüket egyetemi kutatásaikba, és milyen tapasztalatokat hozott nekik a kutatócsoportban való közös munka. Király Hajnal erdélyi magyarként arról beszélt, a jelenlegi kutatásban a személyes élményeiből, identitásának alapjaiból is merít, Varga Balázs és Strausz László pedig azt emelték ki: a kutatócsoportban az egyéni munka mellett mindenkinek a saját egójával, kutatásra vonatkozó előfeltevéseivel is „dolgoznia kell”, és ráhangolódnia a közösen tervezett projekt másfajta (olykor lassabb) dinamikájára. Mindez felvetette azt a kérdést, egyáltalán hogyan teszi legitimmé saját bölcsészet-, és különösen filmtudományi kutatását a szélesebb közönségnek egy akadémikus. A nehezen megválaszolható problémára Vincze Teréz adott frappáns választ: ha rajta kívül még öt embert érdekel, amit csinál, érdemes dolgoznia. Varga Balázs a kutatócsoport megközelítésével példálózott. Szerinte érdemes tisztázni, milyen aktuális társadalmi folyamatokra reflektálnak az elemzett műalkotások és így maga a kutatás is; rá kell mutatni, hogy nem elszigetelt, marginális problémákról, hanem szélesebb társadalmi folyamatokat, konfliktusokat megvilágító kérdésekről gondolkodunk.
Miközben Dánél Mónika röviden bemutatta az OTKA-kutatás keretében kiadott két online lapszám tartalmát, a meghívott vendégek arról beszéltek, hogy kutatóként szeretnének párbeszédbe lépni az angolszász akadémiai világgal, amely gyakran egynemű fogalmakkal, leegyszerűsítve értekezik kelet-európai filmekről. A kortárs román film tanulmányozásánál például nem születik elég szöveg, amely meggyőzően ágyazná be a román filmtörténet kontextusába a kortárs fejleményeket – az „új hullám” fogalmával mintha csak a cezúrára kerülne a hangsúly, a régebbi román filmmel való esetleg kontinuitás vagy tematikai és stiláris kapcsolatok elsikkadnának. Strausz László ezért a hezitáció fogalma mentén vet össze régebbi és újabb román filmeket a Metropolisban olvasható tanulmányában, míg más szerzők a kultúrakutatásban vagy a társművészetek esztétikájában gyakrabban használt fogalmak alapján elemzik a választott műveket – Dánél Mónika például a performatív újrajátszás jelentéseit vizsgálja.
A sokfelé nyitható, az akadémikusi munka alapvető kérdéseit is érintő beszélgetésben talán éppen csak magukról a filmekről és más konkrét művekről esett kevés szó, bár annyi kiderült, Vincze Teréz tavaly nem látott jobb filmet Cristi Puiu Sieranevadájánál.
Kránicz Bence
